Egy
könnyáztatta év súlyos terhei,
vállaimat
nyomják ólomsúlyukkal,
fél
emberöltőnk vágyai,tervei,
eltemetve
nyugszanak az urnahant alatt.
Állhatnék
sírodnál kínná semmisülve,
emlékednek
adózna sok fehér virág,
mégis
itt maradtam asztalodnál ülve,
fájó
szívvel ismételve Érted -imám.
Mindazt,amit
érzek,hiába szeretném,
szavakká
formázni e fehér lapokon.
El
kell fogadnom, hogy nem lépsz többé felém,
és
árván járok tovább bús sors-utamon...
