várlak...

"...hogy rossz úton jársz magad is tudod,

bűneidnek átkát mindhalálig húzod."

Valahol a titkok tavának legmélyén

magadra láncoltad végzeted torzképét.

Mennyi ármány űzött, titok és árulás,

szenvedésből fogant kínzó látomás.

Előlem nem takar már semmi.

Se füst, se köd, se homály.

Vadász és préda közt

nem maradt akadály.

Arctalannak látlak,

lelketlenül lebegsz.

Hol és mikor várlak,

vajon ki mondja meg?

mégis...

Amikor sötétség borul világomra,

és vakon bolyongok jövőm felé,

beleálmodlak a fájó pillanatba,

szorosan megkapaszkodom beléd.

Álomkép vagy, mégis erőd

húz és von tűzön-vízen át,

szívem titkon- csendben verő,

miattad élni akarás.

Arcod oly régóta az egyetlen látvány,

mely szemeimbe örömöt ragyog,

nem törhet szét bennem semmi csalfa ármány,

tudd, amíg élek, csak érted vagyok.

alá temet...

Fátyol mögé rejtett, homályos emlék

többé már nem hiszek neked.

A fájdalom nálam állandó vendég,

olykor maga alá temet.

De megküzdöm napjaim,

mindezek dacára.