régesrégen...

Délután és kéz a kézben,

verőfényben,

-útban a mozihoz-

léptem kopogott,

magasan voltál,

emlékszem

mennyire hittem még.

Hirtelen,váratlanul

csúszott ki a kezem,

bőrömön égetett

az idegen pecsét.

a kín...

Álmatlan éjeken magamat idézem,

ébredezni kezdett elnyugvó lidércem.

Még látom,aki voltam,de most ki lehetek,

ha bánat nélkül sírok,ok nélkül nevetek?

Nem baj.Csak világgá kiáltom,

sorsomon új erővel gázol át a kín

daliás,fekete lova.

Lelkemben visszhangzik lábának nyoma.