Anya, Apa merre vagytok?

Folyvást a távolt kutatja szemem,

kő-nehéz szívem ripakodik rátok:

ti már soha többé nem lesztek velem?

Árva, magány -létem keserű napjai

dühösen néznek a mennybolt felé,

Fájdalmam üvölt elrejtve lelkemben;

be szívesen térdelnék az Isten elé.

Megkérdeném tőle, vajon mi a bűnöm,

hogy ily kegyetlen büntetést mért ki reám,

mondja el ezután, hogyan éljek tovább,

ha eltemetve nyugszik már Anyám, Apám.