Bárcsak
annak tudnál látni,
aki
valaha voltam,
egy
egyszerű lány,ki nem fél semmitől,
hidd
el magam is azzá vágynék válni,
de
szenvedésem lángja egyre meggyötör.
Eltelt
sok esztendő.
Mennyi
düh volt abban,harag,élettagadás,
metsző
gyűlöletben elhamvadó hitek,
keserű,
sötét, kiürült világ.
Mióta
nélküled létezem
elhagytak
az álmok.
Nem
szorítod magadhoz óvón két kezem.
Egyedül,szorongva
míg szavaidra várok,
lelkemben
monoton ismételgetem:
tudom,hogy
többé már nem leszel nekem.
Én
megőrizlek annak, kiben annyi szépre leltem,
lepereg
rólam szigor logikád,
tovább élnek bennem az együtt töltött percek,
és szeretetem
-míg élek- mindig hazavár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése